Baba a felhők fölött

Mire várt az én babám?

 

👼 A 3 év alatt, míg a babámra vártam, többször is úgy képzeltem, kinézett már engem magának egy kicsi lélek, aki megszületni vágyik. Most fent ül a felhők fölött, és figyeli, mikor vagyok kész arra, hogy az anyukája legyek.

 

✨ És akkor majd jön. ✨

 

🦋 Azt éreztem ilyenkor, a legtöbb, amit a saját fejlődésem érdekében – ahhoz, hogy ő „kész”-nek lásson – tehetek az az, hogy elkezdem megismerni magam.

 

💫 Azzal, hogy Egyéni segítő beszélgetésre és önismereti csoportokba jártam, megtanultam kapcsolódni önmagammal. Megismertem, mik azok a mozgatóerők, amik egy-egy helyzetben hajtanak.

 

🌬 Megismertem, és megtanultam átélni az érzéseimet, érzelmeimet: mi ezeknek a működési mechanizmusa – hogyan árasztják el a testem és a tudatom, és aztán sodornak bele korábban elkerülhetetlennek hitt helyzetekbe. Megtanultam ezeket felismerni, és időben kilépni a „spirálból”, ami korábban újra meg újra berántott.

 

💪 Megtapasztaltam, hol van felelősségem az egyes helyzetekben, azokban hogyan tudom tartani a határaimat.

 

🤩 És vajon hogyan kapcsolódik ez ahhoz, hogy a felhő fölött üldögélő babám végre azt lássa: „igen, készen állsz, lehetsz már az anyukám”?

 

💞 Azzal, hogy látta, jobban ismerem és értem magam, tudta, türelmesebb leszek vele, nagyobb megértéssel tudok majd felé fordulni. Tudta azt is, majd babaként a folyton ölelésre-bújásra vágyó, egyedül lenni egyáltalán nem akaró lényét képes leszek megérteni, elfogadni, a szükségletét szeretettel kielégíteni, hiszen magamat is megtapasztaltam ebben a minőségemben.

 

💞 A folytonos ellenkezések, hiszti mögött is meg tudom majd látni az ő valódi szükségletét, így puha empátiával tudok majd vele lenni a sokszor idegőrlőnek tűnő helyzetekben is.

 

💞 És azt tapasztalom, mindennek a kulcsa a kapcsolódás. Azzal, hogy megtanultam az önismereti munka során magamhoz, az én saját nehéz érzéseimhez is elfogadással kapcsolódni, így tudok a gyerekeimhez is empátiával, megértéssel és türelemmel fordulni, bármilyen nehéz helyzet is álljon elő.