Az első szemüveg a testi egészségünket mutatja.
Leggyakrabban és legtöbben először itt keressük a megoldást: az orvosunkhoz fordulunk segítségért, amikor már hónapról hónapra próbálkozunk, és nincs eredménye. Ekkor felmerül, és elkezd dolgozni bennünk a kérdés: vajon mi a baj, mi romlott el, mi az, ami nem működik? Az orvosunktól és a kivizsgálásoktól pedig azt várjuk, kimutatják a hibát a „gépezetben”, aztán „megszerelik”, és minden mehet tovább. Sokszor van, hogy ez a kulcs, beválik a kezelés. És többször előfordul, hogy a vizsgálatok nem jeleznek problémát. Ha jeleztek is, és meg is történt a kezelés, mégsem jön a baba. Ez történt velem is. Az orvosom meg is kérdezte tőlem, a helyzetem lelki hátterével foglalkozom-e.
Ez a szemüveg a lelki oldalt mutatja. Én mára abban hiszek, a testünk működési zavarain keresztül a pszichénk próbál kapcsolatba lépni velünk, és jelezni, valami nincs rendben, valamin változtass! Egyéni segítő beszélgetések során én kísérlek és segítelek a babádhoz vezető utadon, amelyen ezt a második szemüveget viseled. A te tempódban térképezzük fel és gyógyítjuk a megjelenő tartalmakat, és nézzük meg, van-e, és mi az, amin változtatni szeretnél.
Ez a harmadik szemüveg. Az egyéni segítő beszélgetések során ezt a szemüveget is felveszed. Ekkor megnézzük, felmerül-e bármilyen nehézség az egyes kapcsolataidban. Lehetnek ezek családi kapcsolatok (anya, apa, a párunk, bárki), lehetnek munkahelyi kapcsolatok, melyek nyomasztóan hatnak (pl.: kollégák nem bírnak leszállni a „mikor lesz már gyereked?” témáról), és az is előfordul, a baráti körünkben lelhetőek fel olyan kapcsolatok, melyek kapcsán kellemetlenséget élünk át (már sok a kismama, gyerekes család – nem tudsz részese lenni az örömüknek, stb.).
Ekkor ránézhetünk például a munkahelyünk adottságaira: lehet-e, hogy olyan vegyszerek vesznek körül, melyek akadályoznak a babavárásban? A klinika, ahová járunk, a megfelelő tudással és eszközökkel van-e felszerelve ahhoz, hogy a leghatékonyabban segítsen nekem? A levegő szennyezettsége, a környezetemben lévő zajszint, a hozzám eljutó alapanyagok minősége lehetnek-e rám negatív hatással?